Szent Mihály Plébánia - Lenti

Katolikus Krónika • Friss


Szent István-napi megemlékezés augusztus 20-án Lentiben • 2021
Szent István-napi megemlékezés augusztus 20-án Lentiben • 2021

Facebook oldalunk

Galéria

Szent Mihály Hírlevél

Oltrkp

Töltse le legújabb kiadványunkat,
vagy böngésszen a korábbi számok között!

 Szent Mihály Hírlevél

5. nap: Boldog Batthyány László legnagyobb megpróbáltatása

Evangélium Szent Márk könyvéből (15,33-37)

Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották és megjegyezték: „Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk – mondta –, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.

Batthyány László Isten-szeretetének és Istenre hagyatkozásának legnagyobb próbatétele az elsőszülött, 21 éves Ödön fia elvesztése volt. Még jobban megnehezítette az elszakadás fájdalmát számára, hogy az angyali tiszta-lelkű ifjú rövid élete sugárzott az Isten-telítettségtől.

„Fény, dicsőség, világ pompája,

Minden hiúság tőlem elmehetsz,

Minden elmúlik, veszélyt rejt magában,

Világ engem boldoggá nem tehetsz.”

Ezt olvashatjuk az ifjú hátrahagyott versei között.

Az édesapa boldogan figyelte elsőszülött gyermeke életszentségre való törekvését. Nagy öröm töltötte be lelkét, valahányszor hallotta a szentmiséken Ödön fia átszellemült harmóniumjátékát... A család szemefénye azonban máról holnapra megbetegedett. Az orvos apa aggódó szívvel nézte fiát. Összeszorult torokkal, némán állt a műtőasztal mellett, amikor látta, hogy a vakbél és az egész hasüreg már teljesen elgennyesedett. De még többet is látott. Előre látta a borzasztó kínokat és a kérlelhetetlen halált.

Lelki vívódását Erzsébet húga írja le rá emlékező kis könyvében. Amikor a beteg gyermeke felteszi neki a kérdést: „Papi, mondd papi, meg kell nekem halnom?”

Az apa kábult gyötrődéssel néz fia angyaltiszta arcába. Nincs remény, nincs mentség, jajdul fel szegény szomorú szíve. Hasztalan volt minden imája, hiába szedte össze minden igyekezetét, ő, a nagy tudású orvos... Egész életét a betegeknek szentelte, és most tehetetlenül áll legdrágább gyermekének kórágya mellett... Száz meg száz szenvedőnek nyújtott enyhülést, és ennek az egynek fájdalmait nem tudja csillapítani... Száz meg száz beteget ragadott ki a halál torkából, és most ölbetett kezekkel kell nézni, hogyan rabolja el a szörnyű rém éppen azt, akiért nemcsak tudását, de gazdagságát, sőt még életét is szívesen odaadná... Mit tegyen? Feltárja előtte a szörnyű valóságot?... Vagy pedig tagadja el?

... Kezei ideges reszketéssel tétováznak ide-oda az ifjú fején.

– A jó Isten hatalma végtelen – szól végül is halkan –, a mi tudásunk eltörpül mellette. Ő egy pillanat alatt visszaadhatja egészségedet, de az orvostudomány lemondott életedről...

Kimondta a súlyos szavakat... kimondta a rettenetes valóságot, amely olyan szörnyű súllyal nehezedett lelkére...

– Papi, drága papi, ne légy szomorú – szól melegen, vigasztalóan, mikor meglátja arcán a szétáradó nagy-nagy megviseltséget – hiszen ha meghalok, nemsokára a mennyországban leszek, mert én mindig nagyon-nagyon szerettem az Istent.

Amikor pedig lezárta szeretett fia szemét, így szólt a halálos ágy mellett térdeplő szeretteihez: „Most pedig menjünk a kápolnába és köszönjük meg az Istennek, hogy eddig miénk lehetett Ödön.”

Temetésén erőt sugárzott, arcán valami földöntúli béke ömlött el. Remény töltötte be szívét: Isten országában találkozni fog szeretett fiával.

Ezt a szilárd reményét le is írja naplójában: „Fönn az égben megemlékezik rólunk, és mi is mindig megemlékezünk róla itt a földön, míg csak vele egyesülve nem dicsérjük majd örökké az Istent. Örömmel, hogy fiúnk volt érett koráig, és fájdalommal, hogy elveszítettük. De csak rövid időre! Mert tovább siet az élet folyója az örök cél felé az élet sziklái fölött, közeledik már a tenger, a cél, a végtelen, a végtelen örökkévalóság, Istennel egyesülve.”

 

Ének:

  1. „Nyisd fel szemeidet és láss!” Így szól az örömhír, az Írás. Így hívott minket Batthyány herceg. Gyógyított köztünk testet és lelket.
  2. A „Fényt” szolgálta a lelke, csak eszköz volt hozzá a teste. A szeretetnek himnuszát élte. Égi jutalmát hisszük, elnyerte.
  3. Az ősi föld hazahívta. Szent Erzsébetként osztogatva. A szegényeknek orvosa így lett. Látja orcáját az örök fénynek.

 

Könyörögjünk! Istenünk! Te Szent Fiadat az Olajfák hegyén halálgyötrelmében angyalod által vigasztaltad és a kereszten elhagyatottságában is megerősítetted. Tekints Boldog László Szolgádra, aki Jézussal egyesítette lelki szenvedéseit és tőle merített erőt, reménységet a legnagyobb megpróbáltatásában is. Add, hogy szeretteink elvesztésében is mindig a Te bölcs rendelkezésedet lássuk és Benned vigasztalódjunk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Mi Atyánk... Üdvöz légy, Mária... Dicsőség...

 

Ima a szentté avatásért

Urunk Istenünk, Te irántunk való szeretetből példaképeket és segítséget ajándékozol nekünk szentjeidben. Bizalommal kérünk, hogy szentként tisztelhessük László szolgádat Egyházadban! Ő mindenek fölött szeretett Téged, a képmásodra teremtett embereknek pedig teljes szívéből szolgált: betegeket gyógyított, vakok szemevilágát visszaadta, szegények támasza volt. Hallgasd meg kéréseinket, amelyeket közbenjárásával eléd terjesztünk. Főleg pedig engedd, hogy mindig közelebbről követhessük példáját családi életünkben és munkánkban a te nagyobb dicsőségedre és embertestvéreink javára. Hadd lehessünk mi is, mint ő, Krisztus szeretetének tanúi szóval és tettel az emberek között. Ezt kérjük Tőled a Szűzanya és Szent József pártfogásával, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét!

Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésemet! (Itt fogalmazzuk meg imaszándékainkat, amelyért a kilencedet felajánljuk.)