Szent Mihály Plébánia - Lenti

1-Erzs1. Igazán segíteni csak szeretetből, szeretettel lehet.
2. Kétszer segít, aki gyorsan segít. A bürokrácia a karitász halála.
3. A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy örömmel segítesz.
4. Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen. Vezesd rá az öntevékenységre.
5. Ne alamizsnát adj, hanem igyekezz a bajt gyökerében orvosolni.
6. A bajbajutott nem „eset”, hanem személy. Vedd emberszámba, törődj vele, szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést.
7. Vedd elejét a visszaéléseknek. Járj utána a fontosabb ügyeknek.
8. Kínos pontossággal számolj el minden fillérről, és köszönj meg minden adományt.
9. A segítség nem monopólium, de nem is konkurencia. Segíts annak, aki segíteni akar.
10. Ne várj hálát. Ne sértődj meg. Ne légy kicsinyes. Imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott…

 

 

 

 

 

 

Egyházközségünk Karitász Csoportjának vezetője, Gaál Dénesné kapta az idei évben a Katolikus Karitász Caritas Hungarica Díját. A díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Karitász elnöke adta át október 6-án a budapesti Magyar Szentek-templomában bemutatott ünnepi szentmisét követően. A Katlikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat, amelynek célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás. Az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik Katolikus Karitász tevékenysége során a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, fogyatékkal élők és a társadalom peremére sodródott családok támogatása. A díjat évente egyszer adják át egyházmegyénként két-három karitász-munkatársnak.

Gaál Dénesnének gratulálunk az elismeréshez, és köszönjük odaadó szolgálatát!

 

 

Copyright © 2014 Lenti Szent Mihály Plébánia. Minden jog fenntartva.

Adminisztráció